Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Hétvégén eldőlt, kik képviselik a csikósok földjét a Nemzeti Vágtán

A Hortobágyi Lovasnapokon mérték össze tudásukat a terület legkiválóbb lovasai és lovai, hogy megvívják a csatát a budapesti Nemzeti Vágtán való szereplésért. A lódobogástól hangos Mátai Ménes pályáján tizenegy település képviseltette magát.

A háromnapos rendezvényen szombaton rendezték meg a Nemzeti Vágta Hortobágyi előfutamát, ahol a dobogó első fokára Besenyőtelek lovasa, Kaló Fanni állhatott fel, aki Tofifi nevű lovával ért elsőként célba. A második helyet Kunadacs képviseletében Mellár János szerezte meg Pávával. A dobogó harmadik fokára ugyancsak egy hölgy állhatott fel, Balogh Luca Rafa hátán érdemelte ki a helyezést Hortobágyot képviselve.

A lovas eseményen a kishuszárok versenyét is megtekinthette a nagyérdemű. A megmérettetést Hajdú Fanni nyerte meg Ricsi nevű pónijával, aki első alkalommal áll majd rajthoz a budapesti döntőben Csemő településszíneiben.

Az 53. alkalommal megrendezett Hortobágyi Lovasnapokat csikós bajnokság, díjugrató verseny és méneshajtás színesítette. A közönséget koncertekkel várták a szervezők, színpadra lépett többek között Caramel, Wolf Kati és Balázs Fecó is. A számos lovas program mellett népűvészeti kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, valamint gyermek lovasfalu és bábszínház szórakoztatta a résztvevőket.

Fotóink a 2019-es évi Hortobágyi Vágtáról »

2019. július 18.