Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Kisorsolták a 13. Nemzeti Vágta előfutamait

A vírushelyzet miatt a megszokottaktól eltérően, szűk körben és online közvetítésen keresztül sorsolták ki a Nemzeti Vágta idei döntőjének előfutamsorrendjét. A versenyt október 10-én és 11-én a fővárosi Hősök terén rendezik meg zárt kapus formában. Az eseményt a Duna TV közvetíti.

Az online sorsolást itt nézheti meg >

Az ünnepélyes rendezvényt ezúttal szűk körben tartották meg. A sorsolásban a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) tagegyesületeinek huszárjai segédkeztek. Az egyesület a legnagyobb Kárpát -medencei ernyőszervezet, több mint 80 tagegyesülettel és 2500 fő körüli állománnyal.

A szervezők számára egy pillanatig sem volt kérdés az, hogy megrendezik az eseményt, amely az egyik legjelentősebb lovas kulturális rendezvény, amely időközben Közép-Európa legnagyobb lovas versenysorozatává vált. „Egyszerre kell őriznünk a Vágta értékeit és figyelnünk a biztonságra, ezért döntöttünk úgy, hogy idén közönség nélkül rendezzük meg a versenyt. Azok, akik szeretik az rendezvényt, nem maradnak le semmiről, mert a közmédiával hónapok óta azon dolgozunk, hogy megfelelő minőségben tudjuk bemutatni az emberek számára a programokat. Reméljük, a Vágta hangulatát a készülékeken keresztül is át tudjuk majd adni." – mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke.

Szotyori Nagy Kristóf beszédében kitért arra, hogy az idei évben is számos érdekes programra számíthatnak az érdeklődők, amelyeket a televízión keresztül figyelemmel kísérhetnek a nézők. A kishuszár vágtán idén 18 település lovasa verseng, továbbá lesz méneshajtás is a szilvásváradi lipicai ménessel, valamint magasugrató- és kocsitolóverseny, illetve történelmi csatajelenetek is. A nemzetközi futam sem marad el, amelyet Magyarországon élő külföldi lovasok részvételével rendeznek meg. A mezőnyben Mexikó és India képviselője is versenyez.

 

A beszédek után megtartották a 13. Nemzeti Vágta előfutamainak sorsolását, amely a következőképpen alakult:

  1. futam: Soltvadkert, Debrecen, Örkény, Abony, Előpatak, Csemő
  2. futam: Dunaszerdahely, Decs, Vácduka, Hortobágy, Csetény, Mezőgyán
  3. futam: Szuhakálló, Kézdialmás, Hatvan, Hernádkak, Békéscsaba, Heves
  4. futam: Nyárasd, Domonyvölgy, Kisnémedi, Tiszafüred, Temerin, Kisbér
  5. futam: Mezőberény, Hodos, Oromhegyes, Füzérradvány, Csabrendek, Farkaslaka
  6. futam: Felsőpakony, Piliscsév, Szabadka, Ajak, Gyenesdiás, Sármellék
  7. futam: Bábolna, Kötegyán, Hosszúfalu, Tata, Vezseny, Lendva
  8. futam: Zirc, Keszthely, Sarkad, Nyíregyháza, Kovászna, Alsópáhok
  9. futam: Báránd, Mándok, Mád, Baja, Maglód, Tallós
  10. futam: Érsekhalma, Sződ, Zenta, Kishegyes, Jakabszállás, Sepsiszentgyörgy
  11. futam: Őcsény, Orosháza, Hajós, Látrány, Szilvásvárad, Kunadacs
  12. futam: Érd, Porva, Kézdivásárhely, Kétegyháza, Iklad, Ősagárd

 

Az esemény az idei évben Andrássy Gyula előtt tiszteleg, aki arisztokratasága ellenére a polgári forradalom hőse, tevékeny harcosa volt. Deák Ferenc kompromisszumos politikájának a megvalósítójaként, a kiegyezés miniszterelnökeként és a dualista Osztrák-Magyar Monarchiát az európai nagyhatalmak körébe vezető államférfiként értékeli a történettudomány.

2020.szeptember 29.