News Photo

Kiderült: ők képviselik majd Székelyföldet a Nemzeti Vágtán

  • 2021. június 27..

Június utolsó hétvégéjén Székelyföld lovasai szálltak nyeregbe, hogy megküzdjenek a budapesti Vágtán való indulás jogáért. Az idei második Elővágtán Tamás Csaba, korábbi bajnok diadalmaskodott.

Megújult mezőnnyel rajtolt hétvégén Székelyföld legnagyobb lovas rendezvénye Sepsiszentgyörgyön. Összesen 12 településről érkeztek lovas résztvevők, Berecktől kezdve Kézdivásárhelyen át, egészen Zágonig. Az izgalmas versenyen kívül, idén a Régió Díjugrató Kupát is élvezhették a helyszínre kilátogató nézők.

Az első helyet Tamás Csaba, korábbi Vágta-bajnok szerezte meg Villámlás nevű új lovával, Farkaslaka település képviseletében. Másodikként az egyik új induló, Libertényi Péter futott be a célba Hilton Haragossal Kézdialmás színeiben, míg a harmadik helyezett a sepsiszentgyörgyi Fazakas János-Alpár lett Tip-Top nevű lovával. Az első három versenyző már biztosan esélyt kap arra, hogy megmutassa tudását a Nemzeti Vágta döntő futamain, Budapesten, a Hősök terén.

Képeink a 2021-es évi Székely Vágtáról »

2021. június 27.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?