Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Lezajlott a Viharsarki Vágta: ezek a települések jutottak tovább a budapesti döntőbe

A szeptemberi dátum ellenére, a lovasokat igazi nyári időjárás várta szombaton Sarkadon. Hogy mely’ versenyzők és települések állhatnak majd rajthoz a Hősök terén Budapesten, az cikkünkből kiderül!

Izgalmas versenyeknek lehettek szemtanúi a hétvégi Viharsarki Vágta látogatói. A várva várt felnőtt és kishuszár futamok mellett, a kettesfogathajtók küzdelmét is végigdrukkolhatták a nézők a helyszínen, valamint kísérőprogramként többféle látványos lovasbemutatóra is sor került.

A felnőtt mezőnyben az első helyen Tolnai László ért célba Trója nevű lovának nyergében, Kerekegyháza képviseletében. Az idei második helyezett a sarkadi Kiss Dorottya lett, aki Fernando Délceg nevű lovával vívta ki a budapesti indulás jogát, és aki már tavaly is ott volt a döntőben, így nem lesz számára ismeretlen a budapesti pálya. A bronzérmes versenyző ezúttal Pápa Attila lett (lova, Behdi Gindran- 24 Najád) aki Biharugra települést képviselte. Végül pedig a kötegyáni Csajka Csaba kvalifikálta magát a fináléba a negyedik helyen, Szászsebes nevű hátasával.

A Kishuszár Vágtán a győztes a sarkadi Szabó Linetta és Csillagfény Milady lett, a második helyen Makoviczki Martin és Fáni Újkígyóst képviselve futottak be a célba, míg a harmadik helyet Szerencsés Szandra és BZ Silver nevű lova szerezte meg Szolnokról.

Gratulálunk a továbbjutóknak, akikkel a nézők biztosan találkozhatnak majd a budapesti döntőben, október 2-án és 3-án!

Nyeregbe Vidék, nyeregbe Magyarország!

2021. szeptember 12.