News Photo

Vácrátót lovasa nyerte a III. Vácdukai Vágtát

  • 2022. június 12..

Szombaton Vácdukán mérkőztek meg egymással a legjobb helyi lovasok a budapesti Nemzeti Vágtán való indulás jogáért.

Szoros volt a verseny mind a felnőttek, mind a kishuszárok futamaiban. A 11 induló közül végül Vácrátót képviseletében Sztaniszláv Ivett vágtatott be elsőként a célba Fernando Makadám nevű lovával. Másodikként a vácdukai Schvarzenbart Bálint futott be My Boy Libra nevű lovával, harmadiként pedig a püspökhatvani Mellár János kvalifikálta magát a döntőbe Furioso-82 Dívával. Negyedik helyen a sződi Nyéki Kata és Vezér teljesítette a futamot.

A kishuszároknál a szilvásváradi Szabó Linetta és lova, Black White az első helyen ért célba, míg a második helyezéssel a köveskáli Sziklay Gizella és Ragyogó nevű lova büszkélkedhetett, bejutva ezzel a budapesti döntő futamba.

A rendezvényen az izgalmas futamok mellett, lovas hagyományőrző előadások, bűvész bemutató, néptánc műsor, kézműves vásár, népi játszótér és tombola is színesítette a programot.

Gratulálunk a továbbjutóknak, akikkel biztosan találkozhat majd a közönség az október 1-jén és 2-án megrendezésre kerülő budapesti Nemzeti Vágtán!

Nyeregbe Vidék, nyeregbe Magyarország!

Fotóink a 2022-es évi Vácdukai Vágtáról »

2022. június 12.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?