Ne csak nézzünk – lássunk is: Díjugratás
„Egy bizonyos szinten mindenki megtanulhat lovagolni, mert a lovaglás – ügyesség kérdése. Ám az ügyességet az ember csak gyakorlás közben sajátíthatja el” – vallja egy híres versenyzőből lett szakíró. Lehet vitatkozni…
Az ugróversenyek a ló ugrókészségét, képességét, ügyességét és engedelmességét, a versenyző lovas tudását különböző feltételek mellett teszik próbára. Az akadályok építésénél – természetesen a legfontosabb szakmai követelmények mellett – az esztétikára, a látványra, a díszítésére, a színvilágára, a fénytechnikára is nagy figyelmet fordítanak.
A díjugrató versenyek alappályáit 100-tól 160 centiméter magasságig építik. Elsősorban az akadályok magassága, egymástól való távolsága, a kombinációk és a pályán végrehajtandó fordulatok szabják meg a versenyek nehézségi fokát.
A látvány mellett érdemes lesz figyelni, hogy az állandó, türelmes bánásmóddal a lovas milyen mértékben nyerte el lova bizalmát? Hogyan sikerült kialakítania a „társi viszonyt”? Mert a ló megérzi a lovasa gondolatait. Ha „meghitt” az együttlét, akkor azt adja vissza, amit lovasa sugall, amit kér tőle.
A legjobbak szintjén a lovaglás már valóban művészet.
A díjugratás olimpiai szám. Egyetlen olimpiai érmünket /bronz/ Platthy József nyerte Sellővel /Berlin, 1936/. Teljesítményüket – emellett – az olimpia legszebb lovaglásaként is elismerték.
A látványos szórakoztató díjugratás itthon is a legkedveltebb lovas sportág.
A hazai díjugrató szervezetek száma több mint 400. 1800 versenyző tartozik a díjugratók körébe.
A hír megosztása