News Photo

A Nemzeti Vágta nem ismer határokat

  • 2012. július 25.

- Nem kizárt, hogy Erdély után a Felvidéken és a Vajdaságban is lehetnek előfutamok -

A Nemzeti Vágta szervezői a kezdetektől vágytak arra, hogy a rendezvény egy határokon átívelő fesztivál legyen, mely a világ szeme elé tárja a magyar tradíciókat. Az elmúlt öt évben számos határon túli település lova és lovasa mérettette meg magát sőt, a hétvégén már másodjára rendeztek Elővágtát Sepsiszentgyörgyön.

Geszti Péter, kreatív igazgató számára mindig is fontos volt, hogy a rendezvény szellemisége határon innen és túl egyaránt megszólítsa, összehozza a magyar embereket. A napokban felvidéki polgármesterekkel is találkozott és beszélgetett erről Kocs községben, ahol a kocsitoló verseny előkészületei során őt is felültették, no persze csak a szekérre, a gyakorlatozás kedvéért.

- Az első évtől kezdve az volt a célunk, hogy a Nemzeti Vágta a magyar városok és falvak ünnepe legyen, mely természetesen a határon túli magyarságra is vonatkozik. Amerre csak utaztam a világban, mindig azt láttam, hogy az ott élők abban próbálnak nagyszerűek lenni, ami a sajátjuk, amiről a kultúrájuk szól. Az első évben sokan nem hitték el, hogy a Nemzeti Vágtát meg lehet csinálni, és most tessék, már az ötödikre készülünk. Másodjára rendeztünk Székely Vágtát Sepsiszentgyörgyön, az érdeklődés óriási, és nagyon remélem, hogy a határon túli elővágták helyszíne jövőre gyarapodik. Erre a Felvidékről és a Vajdaságból is tapasztaltam érdeklődést. – mondja Geszti Péter.

Hozzátette, a Nemzeti Vágta nem pusztán egy lovasverseny, itt a lovasok saját településüknek akarnak dicsőséget szerezni. Szól az összetartozásról, és arról, hogy az egyes városok, falvak bemutatkozhatnak ország-világ előtt, felvonultatva sajátos kultúrájukat, hagyományaikat, népművészetüket.
Ilyen hagyományőrző program a Nemzeti Vágtán a Kocsitoló Verseny. Az „eredeti” helyszínen, Kocs községben kocsikészítő mesterembereik tiszteletére rendezik meg évről évre a Kocsitoló fesztivált.

Kocs község nevéhez fűződik annak a szerkezetnek a feltalálása, mely a korábbi, nehéz szekerekhez viszonyítva sokkal gyorsabb, de főképp irányíthatóbb mozgásra volt képes. Mátyás király korában a Kocs községet átszelő út mellett készítették el a mesterek azt a könnyű, számos újítással felszerelt, három ló húzta kocsiszekeret, ami a település nevét világhírűvé tette. A helyi gyártók tudománya szerte Európában elterjedt, a kocsi szó pedig számos idegen nyelvben fellelhető, utalva a forradalmi újításra. Nem csoda, hogy a helyiek büszkék a múltjukra, s 14 éve vidám fesztivállal, a település utcáin kocsitoló versennyel ünneplik meg a kocsi bognárok híres találmányát.
A Komárom-Esztergom megyei település által levédett extrém sportverseny az elmúlt két évben már a Vágta programjait is színesítette.

Geszti Péter keresett meg bennünket az ötlettel, s bár védett rendezvényről van szó, szívesen mondtunk igent a felkérésre – mondja Bódis Jánosné, Kocs polgármestere. - A Nemzeti Vágta gondolatisága, és az, hogy egy nemzeti találmányról van szó, mindenképpen arra ösztönzött bennünket, hogy részt vegyünk ezen a nagyszerű eseményen, hiszen a ló és a kocsi összetartozik. Ráadásul a közönség számára egy látványos, fizikai erőt megkövetelő versenyről van szó, és az sem mellékes, hogy településünket sokan megismerik ezáltal.

A polgármester asszony hozzátette, fesztiváljuk nemzetközi, olasz, német és felvidéki csapatok is jelentkeztek a versenyre.
A kocsitolók egy 1800 méter hosszú, szintkülönbségekkel teli aszfaltos pályán mérik össze erejüket, miközben a 380 kg tömegű szekeret próbálják meg minél rövidebb idő alatt a célba juttatni. A csapat öt fős: négy tolja, egy pedig a rúdnál húzza és kormányozza a kocsit. Az erő mellett a taktika is sokat számít, hiszen az elől lévő ember számára egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lendülettel fut a szerkezet, azzal hogyan lehet gyorsan és hiba nélkül fordulni, irányt változtatni.
A kocsi legjobb versenyzők idén szeptember 15-én is megmérkőznek majd a művészekből és sportolókból álló csapatokkal a Hősök terén felállított speciális versenypályán. A Nemzeti Vágtán ugyan rövidebb szakaszon, de homokos talajú pályán kell mindezt teljesíteni. A helyiek legjobbjai lelkesen készülnek és edzenek a szeptemberi futamra, hiszen ezúttal is szeretnék megmutatni, hogy lovak (lőerő) nélkül mire képes az emberi erő, ha egy több száz kilós kocsit kell megmozgatnia.

2012.07.25.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?