Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

A Széchenyi Vágta új színfoltja Sopronnak

– Július 21. |

11 órakor kezdetét veszi IV. Széchenyi Vágta. Tavaly új helyszínre költözött a festői szépségű Sopronba, a VOLT Fesztiválról már jól ismert kempingbe. Tavaly a hölgyversenyzők aratták le a babérokat a Nemzeti Vágta soproni előfutamán a gyengébbik nem képviselői szerezték meg a fővárosi döntőbe kvalifikáló első két helyet.

 

A legnagyobb magyarnak emléket állítva, értékközvetítő és hagyományteremtő szándékkal rendezik meg július 21-én (vasárnap), a Széchenyi Vágtát.

- Sopronban a lovaskultúrának korábban nagy hagyománya volt, ám a lovasversenyek, bemutatók az utóbbi években eltűntek a város életéből. Ezt a hiányosságot szeretnénk pótolni rendezvényünkkel – mondja Anday-Greese Marietta a Széchenyi vágta szervezője, aki nagyrendezvények, jótékonysági gálák, koncertek szervezője is, és aki dolgozott már Angelina Jolie-val és Sophia Lorennel is, így a színvonal mindenképpen figyelemreméltónak ígérkezik. -  A programok összeállításában fontos szempont volt a múlt értékeinek ápolása, s hogy a rendezvény a ma emberéhez, minden korosztályhoz szóljon.

Tavaly közel háromezer néző előtt a több, mint tíz éve lovagló Gazdag Daniella határozottan utasította maga mögé a mezőnyt. Kapuvár fiatal lovasa azért is örült az első helynek, mert Bob Herceg Boszorka nevű lova teljesítménye még őt is meglepte. Második helyen a Csetény színeiben induló Fodor Melinda ért célba Mani nevű lova nyergében. Ezzel az eredménnyel ők ketten lehettek ott a 2012-es Nemzeti Vágtán.

Vajon idén hogy alakul a mezőny? Ki lesz, aki települését képviselve indulhat a Nemzeti Vágta versenyén? Melyik páros lesz a leggyorsabb?

 

PROGRAM

Egész nap állatsimogatás, pónilovaztatás, lovagolás!

11.00 - Megnyitó
Soproni Nádasdy Huszárok és az Eszterházy Huszárok nyitóköre
Széchenyi Vágta induló települések, lovasok, lovak bemutatkozója

11.30 Széchenyi Vágta Előfutamok

13.00 „Lófarok Fesztivál” 

14.00 a Lófarok Fesztivál döntője és díjazása a Széchenyi Vágta színpadán

14.30 Programok
Baló Gábor kutyaidomár programja
Hamza Viki bemutató programja
Drávai Dorottya western bemutatója
Lovashölgyek bemutatója
Eszterházy Huszárok látvány programjae
Soproni Huszárok Gálaprogramja

17.00  Széchenyi Vágta Döntő          
Eredményhirdetés, díjkiosztás

Dijak:
1. díj: Sopron Kupa -  Sopron Város díja
2. díj: Széchenyi Kastély Nagydíj – Magyar Nemzeti Múzeum
3. díj: Az InterAMG Kft Díja

 

2013. július 21.