Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Pintér Tibor idén már több Elővágtán vett részt

Pintér Tibor színművész, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója részvételével 2013-ban is támogatja a nemzeti lovas hagyományokat tisztelő és felelevenítő Nemzeti Vágta rendezvénysorozatot.

Pintér Tibor idén már több Elővágtán vett részt mint fellépő színművész, legutóbb a szentai előfutamon énekelt a lószerető közönségnek.

Ez a helyszín azért is érdekes, mert először rendeztek ebben a régióban előfutamot, új helyszínként jelent meg a Vágta térképén.

"Különleges számomra Szenta, mert a Nemzeti Lovas Színház tehetséges fiatal művésze, Mohácsi Márk győzött ezen az előfutamon, így Alex nevű lovával bejutott a szeptemberi budapesti versenybe. Büszke vagyok a színész tanítványomra. Egyébként 2010-ben ezzel a lóval nyertem meg a jótékonysági sztárfutamot."

Pintér Tibor szerint a Nemzeti Vágta évek óta egy olyan kulturális és hagyománytisztelő rendezvény, amely összehozza a lovassportot kedvelő magyarságot, ahol a ló, a sportteljesítmény és az ember van a középpontban.

2013. augusztus 22.