Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Nemzeti Lovas Színház - Gladiátor bemutató

A Nemzeti Lovas Színház művészei, mint 21. századi gladiátorok vonulnak most fel itt Önök előtt a Hősök terén.

A lovas színház társulata a Gladiátor című giga musicalben a 3. századi Római Birodalomba kalauzolja el Önöket!

Pintér Tibor rendező szerint a musical üzenete: mindannyian saját arénánk közepén állunk, mint 21 századi gladiátorok. „Életünk árán” küzdünk, hogy szórakoztassuk vagy "gyógyítsuk” az emberiséget, ki-ki a saját eszközeivel, azért, hogy szeressenek és tiszteljenek bennünket, hiszen titkon mindegyikünk erre vágyik.

A Gladiátor egy olyan zenés történet, amely nemcsak fergeteges látványelemekkel, hanem gyermekeket megkacagtató jellem–és helyzetkomikumokkal,  tárul elénk.

A most hallható Gladiátor fináléja, a "Hős bennünk él" című dal szól valamennyiünkről és azokról a hősökről, akik előtt a Nemzeti Vágta résztvevői 8. alkalommal tisztelegnek itt a budapesti Hősök terén.

Az arénában valódi elefánt, 60 ló, 100 szereplő, köztük lovas színészek keltik életre a csodálatos ókori világot. Élő ének, lovas látványelemek, római szekerek (bigák), lovas kaszkadőr mutatványok varázsolják Önöket vissza Nikomédiába, a Római Birodalom keleti fővárosába.

Főbb szerepekben: Pintér Tibor, Sasvári Sándor, Buch Tibor, Árpa Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Papadimitriu Athina, Wolf Kati, Janza Kata, Békefi Viktória, Sipos Imre, Várfi Sándor, Mohácsi Márk, Bencze Sándor  

A Nemzeti Lovas Színház GLADIÁTOR című giga musicalje november 28-án és 29-én a budapesti Papp László Sportarénában látható majd.

2015. szeptember 19.