News Photo

„Nemzeti Vágta a megye, a régió, a település bemutatkozási lehetőségének kulcsa”

  • 2016. április 28..

 SZAKMAI FÓRUM 2016

„Az érték a mérték” – Téli álmából ébredt a Nemzeti Vágta

2016. április 13-án Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban rendezték meg a Nemzeti Vágta történetének harmadik Fórumát. Polgármesterek, programgazdák, rendezvényszervezők, marketing szakemberek és lovasok érkeztek határon innen és túlról, hogy együtt indítsák el a 2016-os Vágta-évet. A szakmai konferencia napirendi pontjai között szerepelt a még jobban összehangolt szervezői munka átbeszélése és az újonnan kialakult változások, fejlesztések ismertetése.

Sok új és hasznos információval gazdagodott a hazai lovas szakma a „Nemzeti Vágta a megye, a régió, a település bemutatkozási lehetőségének kulcsa” című szakmai konferencián, melyet Mondok József, a Nemzeti Vágta társelnöke nyitott meg köszöntőjével.



2016. szeptember 16-18. között immár kilencedik alkalommal rendezik meg a budapesti Hősök terén a Nemzeti Vágtát, ami az elmúlt évek alatt az ország egyik legismertebb rendezvényévé alakult. A Nemzeti Vágta eddigi éveinek eredményeiről, a 2016-os tervekről, célokról Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke beszélt „Ez az álom már más, mint 9 éve…” című előadásában.

- Teljesen átformálódott az emberek fejében a ló és a lovas ember fogalma – mondta. Fontos küldetés és kihívás, hogy folyamatosan fenntartsuk az érdeklődést. Jó látni, hogy 9 év alatt itt egy Vágta család alakult ki. A családban is lényeges, hogy folyamatosan tartsuk egymással a kapcsolatot, így nekünk is fontos, hogy ne csak a versenyen, az Elővágtákon és a Nemzeti Vágtán találkozzunk, hanem akkor is, amikor nincs versenyhelyzet, amikor nyugodtan, időt rászánva tudunk beszélgetni.

- A hiten, a lelkesedésen, és a lokálpatriotizmuson kívül a Nemzeti Vágta nagyon sok mindent tud még – mondta a Nemzeti Vágta sokszínűsége, benne rejlő marketing-kommunikációs lehetőségek és feladatok az Elővágtától az Országkonyháigcímű előadásában Kocsik-Bogár Anita, aki a kezdetektől ismeri a rendezvényt, hiszen a márka megalakulása óta marketing és üzletfejlesztési igazgatója a Nemzeti Vágtának. Felszólalásában bemutatta honnan indult és mára mit ért el a Nemzeti Vágta, ugyanakkor hangsúlyozta, az elmúlt kilenc év alatt a médiapiac is megváltozott.

- Minden település egyedi, mindegyiknek külön története van. Minden Elővágta különleges, speciális, de ezt el kell tudni juttatni a közönséghez. – erről már Bódis Réka, a Nemzeti Vágta kommunikációs vezetője beszélt Sajtómegjelenések, országos napilapoktól az internetig, tartalomgazdálkodás című előadásában. A szakember kiemelte az egyedi értékek, a különböző célcsoportot megcélzó információk, és önkormányzati üzenetek fontosságát, melyek mind hozzájárulnak a tartalomépítéshez.

Az idei évben is lesznek újítások a Nemzeti Vágtán. A versenyszabályzat változásairól Szotyori Nagy Kristóf „A Nemzeti Vágta és az Elővágták jelenléte a hazai lovassportban” című előadásában beszélt. A Nemzeti Vágta versenyigazgatója ismertette a versenykiírást és versenyszabályzatot. Idén plusz mennyiséggel frissítik a Hősök terén lévő versenypálya homokját, valamint az eddigiekhez képest még speciálisabb start, egy felfestett startzóna vár a versenyzőkre, ahonnan indulhatnak a futamok. Ez utóbbi változtatást már az Elővágtákon alkalmazzák a szervezők. Szotyori Nagy Kristóf további változásként említette a Nemzeti Vágta középdöntőjében és döntőjében lévő plusz kört, a versenyzői tribün bővítését és még több kivetítő elhelyezését a budapesti rendezvényen.

A versenyigazgató hangsúlyozta: a Nemzeti Vágta egyedi és semmihez sem hasonlítható, nem lósport, nem lovassport, itt települések versengenek a dicsőségért.


A hagyomány és a minőség fogalma eggyé forrott a Nemzeti Vágtával. Idén még nagyobb rangot jelent Elővágtát rendezni.

- Nem a mennyiség a fő gondolatunk, ha Elővágtákról beszélünk, hanem a minőség – emelte ki felszólalásában Bendes Csaba, aki „Az Elővágta szervezési joga csak a legjobbaknak adatik meg”címmel tartott előadásában az idei nevezési lehetőségeket mutatta be. Az Elővágta és nevezési igazgató továbbá elmondta: hogy bár 25 szervező jelezte idén Elővágta szervezési szándékát, a tavalyi 18-hoz képest nem bővítették, hanem csökkentették a létszámot, így ebben az évben csak a legjobb 16 kap lehetőséget. Így 2016-ban 12 határon belüli és 4 határon túli vágta kerül megszervezésre. A Nemzeti Vágta egyik célja hidat építeni a határon túli magyarok irányába.

Az egységesített ceremónia rendszerről Meskó Zsolt, főrendező képviseletében Székely Tibor, vágtafőkapitány beszélt.

- Az érték legyen a mérték az Elővágták szervezésében is – hangsúlyozta. Fontos, hogy hitelesen jelenjen meg a magyar katonai hagyomány, hiszen a mai, korszerű lovas versenyzési kultúra a korabeli katonai lovas erényekből és versenyekből nőtte ki magát. A Nemzeti Vágta továbbra is tisztelegjen minden ceremóniával azok előtt a hagyományőrzők és hősök előtt, akiket ma tiszta szívből megjelenítünk. Ez az esemény nemcsak egy lovas versenyekről szóló rendezvénysorozat, hanem a helyi kultúrák ünnepe is – mondta a hagyományőrző huszár alezredes.



- Ennek a missziónak, mi vagyunk a zászlóvivői. Egy a célunk, még pedig az, hogy az egy négyzetméterre jutó boldogságérzet a Nemzeti Vágtától javuljon, ezért dolgozunk közösen – zárta gondolatával a 2016-os Vágta Fórum délelőtti szekcióját Lázár Vilmos.

Délután interaktív Elővágta fórumbeszélgetéssel folytatódott a szakmai konferencia, ahol a rendezésről, megjelenésről és nevezésről részletesen is szó esett. A nagyszámú érdeklődők aktív részvétele megmutatkozott abban is, hogy bárki feltehette kérdését, vagy elmondhatta észrevételeit, javaslatát, ötletét, melyeket aztán a jelenlévők együtt vitattak meg. A hazai lovas szakma idei első találkozásával hivatalosan is elindult a 2016-os Vágta-év.

További fotók a galériában »

www.vagta.hu

2016. április 28.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?