News Photo

Verseny a javából - Női győzelem a Tahitótfalui Vágtán

  • 2016. június 07..

Immár másodszor rendezték meg a Zablakertben a Tahitótfalui Vágtát, ahol június 4-én az Elővágta futamok mellett változatos programok vártak a látogatókra.

Szombaton délelőtt 10 órától várták a vendégeket a Zablakert Lovastanyán, ahol izgalmakban idén sem volt hiány. A Tahitótfalui Vágta döntőjét feszült figyelemmel követte a közönség, elsőként végül Dunabogdány lovasa, Mészáros Imola ért célba Szeder hátán, majd őt követte az Abát képviselő Farkas Ferenc Ozora Gábriel Kenéz nevű lovával, a harmadik pedig Kocsér lovasa, Tóbiás Károly lett Táncossal. Így ők biztosan ott lesznek szeptember 16-18-án a budapesti Hősök terén, ugyanis indulási jogot szereztek településüknek a Nemzeti Vágta döntő futamaira.

A Tahitótfalui Vágta előfutamai és döntője között gyermeklovasok ügyességi versenye, huszárbemutató, lovagi torna, suttogó lóidomítás, lovas íjász bemutató, valamint a 2013 évi szimultán fogathajtó verseny győzteseinek bemutatója szórakoztatták a közönséget. Az egész napos családi programok között pedig szerepelt huszártábor, fegyverkiállítás, kézműves vásár és népi játszóház. Természetesen a Tahitótfalui Vágtáról nem hiányozhatott a tahitótfalui eper sem: gyümölcs, lekvár és finom borok várták a vendégeket. Majd a napot Csoóri Julianna és a Kerek Zenekar Táncház és Népzenei koncert zárta.

Fotók a Tahitótfalui Vágtáról »

2016. június 7.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?