Határon túli települések a Vágtán – Révkomárom
A szervezők nagy örömére, hat határon túli magyar közösség is részt tudott venni a Nemzeti Vágtán. Romániából Nagyvárad, Kalotaszentkirály, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely,
míg Szlovákiából Révkomárom tudott csatlakozni a közel száz nevezőhöz.
Révkomárom: a lovasíjászoktól a páratlan Narancsvirágig
Révkomárom jelenlétét az első Nemzeti Vágtán több mozzanat is emlékezetessé teszi. A felvidéki város lovasa volt az egyetlen a Vágtán induló határon túli települések versenyzői közül, aki a középfutamba is bejutott. Kitűnő szereplése a csapatot nem lepte meg, hiszen Révkomárom gazdag lovasélete mindenre magyarázatot ad. Ahogy Tarics Ottótól, a felvidéki küldöttség vezetőjétől megtudtuk, környékükön már évtizedekkel ezelőtt lelkes lovas közösségek alakultak ki, tenyésztőkből, hagyományőrzőkből, sportlovasokból.
Egy 20 éve működő lovasklub keretében, Izsán alakult meg az 1. Felvidéki Huszárbandérium, Kuruc Lajos huszárkapitány vezetésével. Révkomárom lovasa, Vajda János, ki egyébként a huszárkapitány unokája, ebben a kis közösségben tanult lovagolni, s itt szerepelt lovasbemutatókon 10 éves kora óta. Kitartó munkájával mára huszárhadnagyi rangig jutott, s bár hivatásszerűen nem zsoké, legalább 100 vágta tapasztalatával állt oda a Nemzeti Vágta startvonalához. Lovát, Narancsvirágot baráti kapcsolatokon, ismeretségeken keresztül választották ki. A gyönyörű angol telivér 4 éve az 1000 méteres táv rekordere a magyar Galoppon, tulajdonosa azonban felvidéki, így örömmel bocsátotta a versenyző rendelkezésére Narancsvirágot.
Remek felvidéki lovasok azonban nemcsak a versenyző körül bukkantak fel, hanem a Nemzeti Vágta műsorában is. A mindkét napon előadott történelmi lovasbemutató honfoglalási epizódjában négy felvidéki lovasíjász-csapat is szerepelt (négy „törzs”, ahogy ők nevezik magukat). Rengeteg gyakorlással készültek a produkcióra, melyben olyan különlegességet is bemutattak, amit még soha. Bemutatóik bevett eleme, hogy csapatuk lovasai lovuk futtatása közben nyilaznak a földön álló társaik kezében lévő tányérnyi táblákba. Íjászaik a Vágtán új koreográfiával álltak elő. Ezúttal gumiba burkolt nyílvesszőkkel szerelkeztek fel, s a lovukról vágta közben leadott lövésekkel kondították meg a társaik kezében függő gongokat. Ezt a különös, messzehangzó produkciót elsőként a Vágta közönsége ismerhette meg.
Az előfutamban diadalmaskodó Vajda Jánosnak a középfutamban sajnos nem kedvezett a pályasorolás, s mivel a biztonságos versenyzést tartotta a legfontosabbnak, nem kockáztatta meg, hogy a belső palánk mellett bukjon, vagy bukást okozzon. Révkomárom nagyon elégedett volt lovasa 2008-as szereplésével, s bizton állíthatjuk, ebből a lovas hátországból még sok emlékezetes teljesítményre számíthat a Nemzeti Vágta.
A hír megosztása