Mivel a huszárság kialakulása a könnyűlovasság történetéből fakad, ennek megfelelően a huszár legfontosabb feladata a lováról való gondoskodás volt, ami alapvetően határozta meg az életmódját is.
„A huszárnak első a ló, második a ló, harmadik a ló, és csak ez után következhet, hogy saját magunkról is gondoskodjunk” – mondja Székely Tibor, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke, a Nemzeti Vágta főkapitánya, aki arra emlékeztet, hogy a huszár számára az életet jelentette a lova állapota és a lovával való kapcsolata. „A lóhoz való viszony mindig is egyfajta érzékenységet, természetes intelligenciát is megkövetelt, ezért alakult ki a 17-18-19. századi huszárság kapcsán a legvitézebb és legfurfangosabb katona képe.”
„A korabeli katonáskodás azzal, hogy 8-10, esetenként 30 évig is tarthatott, meglehetősen viszontagságos életmódnak számított. A kevéske szabadidőben a huszárok igyekeztek jól öltözötten megjelenni, kipödört bajusszal járni, kiállásuk és ruházatuk pedig hatott a polgári divatra. Természetesen a hatás kölcsönös volt, a huszárság több elemet átvett a polgári öltözködésből is.”
A leginkább közismert divatelem a haj- és bajuszviselet volt. A török időkben a magyar huszárok haját is a türk népekéhez hasonlóan nyírták, vagyis a tar fejen csak a kutacs környékén kandikált ki az üstök. Később, a kuruc korban, a hosszú, kétoldalt és hátul varkocsba, illetve copfba kötött haj volt a divat. Ez eltartott egészen a 19. század elejéig, de 1848-ban már a katonai regula szerinti rövid hajviseletet írták elő a huszároknak, főleg egészségügyi okokból. A ma csak „bili” frizurának nevezett viselet volt a legegyszerűbben kivitelezhető, akár a csatatéren is. Ha már a hajával nem büszkélkedhetett, így a huszár fejének egyetlen éke a bajusz maradt. A bajuszviseletnek ma is szép példáit találjuk a hagyományőrző huszárok között, a nemzetközi versenyeken pedig külön kategóriát jelent a „magyar bajusz”.
A huszár egyenruha fontos eleme volt a mente és a dolmány, amit a paraszt polgárok is viseltek, csak utóbbiak ritkásabb zsinórzással. A huszármentéket fémmel átszőtt zsinórokkal díszítették, de az esztétikum mellett ennek jelentős hadászati szerepe is volt: a sűrű zsinórzat a felsőtest védelmét is ellátta, mivel lecsúszott róla a szablya.
A puzdrából, a nyíltartó tegezből alakult ki később a belül bőr, kívül hímzett tarsoly, amiben minden olyan tárgyat hordott a huszár, amit a többi katona a zsebében cipelt. A lóháton ez egy igen praktikus kiegészítőnek bizonyult.
A huszárcsákó kialakulásában hatalmas szerepe volt a polgári életben használt cilindernek. A 17. században a leffentyűs kucsmákat váltotta fel a csőszerű csákó, ami idővel egyre alacsonyabb lett, illetve a 18. század közepétől megjelent rajta a homlokellenző és vált a legismertebb huszár fejfedővé.
„A mai hagyományőrző huszárok igyekeznek a legautentikusabb viseletet bemutatni, de az anyagok beszerzése igencsak nehézkes feladat. Idehaza gyakorlatilag megszűnt a posztó- és a zsinórgyártás is, ezért a legtöbbször Erdélybe vagy Ausztriába, Angliába kell menni egy-egy korhű kiegészítőért. Ennek megfelelően komoly anyagi terhet is jelent a megfelelő öltözék kiállítása, de igyekszünk a lehető leghitelesebben megmutatni a huszárság viseletét és hagyományait” – mondja Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya.
2016. július 6.
A hír megosztása