News Photo

„Minden év kihívás, de szeretjük csinálni”

  • 2016. augusztus 27..

Vajon meglesz a negyedik is? Ifj. Kalmár László háromszoros győzelmet aratott a Nemzeti Vágtán, ráadásul három egymást követő évben szerezte meg a dicsőséget a Fogatvágtán. Idén ismét a győzelem a cél, addig azonban fokozatos felkészülés vár a hajtóra és a lovakra.

- Kovács Zoltán úr már tavaly, a verseny után megkért minket, hogy szeretné, ha idén is a Bugaci Ménes színeiben indulnánk. Örömmel vállaltuk. Minden év kihívás, de szeretjük csinálni” – kezdte ifj. Kalmár László.

- Bójári István, a segédhajtóm és egyben a lovászunk, sokat segít. Ha a munka elszólított, mert családi vállalkozásban dolgozunk, akkor is foglalkozott a lovakkal. Az idei felkészülést 20 perces futószáras edzésekkel kezdjük, aztán folyamatosan emeljük az időt. Majd befogjuk a lovakat kocsiba - de ez nem olyan, mint a Nemzeti Vágtán, ez gumikerekes. Lépésmunkával kezdünk jó néhány napig, ami kényelmes a lovaknak. Majd fokozatosan jön az ügetés, és a sebes ügetésből egy kis vágta lesz, majd megint sebes ügetés. Keveset vágtázunk egyébként velük, csak annyit szoktunk, hogy megtanulják egyszerre. Ráadásul idén kapunk egy plusz lovat, akit be kell tanítanunk, ugyanis még sosem ment fogatban, csak nyeregben – magyarázta a csúcstartó, aki tavaly Lepkével és Tücsökkel győzte le a mezőnyt.

A lovak fizikai felkészüléséhez hozzátartozik a megfelelő tartás is, az állatok vitaminokat és szőlőcukrot is kapnak.

- Még sosem volt olyan év, amikor ugyanazzal a páros lóval indultam a Nemzeti Vágtán. Idén alakulna úgy, hogy ismét Lepkével és Tücsökkel mennénk, de betanítjuk az új lovat is. Tavaly a versenyrutinnak, a jól sikerült startoknak és a lovaknak köszönhetően meg tudtuk védeni a pozíciónkat. Idén is azért indulunk, hogy győzedelmeskedjünk. Hatalmas adrenalin löketet ad az a rengeteg ember, aki ott szurkol, ráadásul a televízió is közvetíti a versenyt. Persze a győzelemhez szerencse is kell és szükséges a lovak nagyon jó felkészítése, mert bírniuk kell az 1200 méteres vágtát. Ami talán előnyömre válhat, hogy nagyobb a rutinom a startnál, tudom, hogy mire kell figyelni, jobban el tudok jönni bizonyos pozíciókból, mint mások. Viszont minden egyes versenynél nagy a teher, mert az ember bizonyítani szeretne, azoknak is, akik talán akkor látják először a pályán.

Ifj. Kalmár László idén ötödik alkalommal indul a Nemzeti Vágtán, s immár a negyedik győzelmét aratná, ha sikerül megvédenie címét a fogatvágtán. Nemcsak a lovak, ő maga is edz: ha van egy kis ideje, fut heti két-három alkalommal 6-8 kilométert.

- A verseny alatt olyan adrenalin lepi el az embert, amitől plusz erőt kap. De nagyon fontos, hogy az ember fejében rend legyen, ne legyen semmilyen zavaró tényező, ilyenkor csak a versenyre tudjon koncentrálni, nem szabad munkával, egyéb családi dolgokkal foglalkozni, hiszen nagy a tét. Egymásra is oda kell figyelnünk, ahogyan eddig, úgy ezután is szeretném tartani a sportszerűséget.

Fotógalériánk a 2015-ös Fogatvágta döntő futamáról »

2016. augusztus 25.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?