Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Kocsitolásban is nyerő a Vízilabdázók csapata

Óriási lendülettel startolt el a Vízilabdázók csapata a Nemzeti Vágta Adrenalin Kocsitoló versenyén, ahol Kocs és Bőcs települést is maguk mögött hagyva végül elsőként tolták át szekerüket a célvonalon.

Idén először vettek részt lányok is a Nemzeti Vágta egyik közönségkedvenc versenyszámában az Adrenalin Kocsitoló versenyen. A 2016-os újítás lényege az volt, hogy a hagyományoktól eltérően, vegyes csapatok induljanak és az egyenjogúság jegyében három női és három férfi versenyző húzza a kocsit.

– Nagyon izgultunk, nem is tudtuk, hogy zajlik az egész, hiszen eddig nem voltak vegyes csapatok. Láttunk videókat és meséltek a srácok is a korábbi tapasztalatokról. Nagyon vártuk már – mondta a levegőt kapkodva Illés Henrietta, ifjúsági és felnőtt korosztályokban Országos Bajnok, Magyar Kupát nyert játékos, korábban az ifjúsági Európa Bajnokságon bronz érmet szerzett vízilabdázó.

– Számunkra a vízben nem fontos ez a fajta mozgás, nem szoktunk ennyit futni, így nagyon nehéz volt fizikailag. Persze voltak a verseny előtt kondi edzéseink, amikor főként lábra erősítettünk, sokat lépcsőztünk, futottunk, úgyhogy a láberőnk az megvolt hozzá. A csapat kitalálta, hogy én húzzam a szekeret. Nagy élmény volt. Mondták a fiúk, hogy a rajtot kezdjük jól, ők többször voltak, tapasztaltak és meg is örültek, hogy a belső pályát húztuk, mert az a legelőnyösebb pozíció. Azt a tanácsot kaptam tőlük, hogy próbáljam meg úgy tartani a kocsit, hogy ne szántsuk fel az egész pályát. Ahogy elindultunk, mindkét csapat elhúzott mellettünk, azt hittük, veszíteni fogunk. Aztán a cél előtt láttuk, hogy meglesz a győzelem. Azt hittem, összeesek a végén, de nagyon jó volt győzni! – nevettet Heni, aki elárulta: annyira megtetszett nekik a versenyszám, hogy jövőre is szívesen starthoz állnának a Nemzeti Vágtán, sőt, a Kocsitoló Fesztivált sem hagyják ki.

További fotók a galériánkban »

2016. szeptember 27.