News Photo

Megvannak a Nemzeti Vágta első indulói a Vajdaságból

  • 2019. május 23..

2019. május 18-án, Topolyán rendezték meg az idei első Elővágta futamot, a Vajdasági Vágtát. Rengeteg látogató érkezett a zobnaticai lóversenypályára, hogy szurkoljanak a lovasoknak és kishuszároknak.

A Vajdasági Vágta futamain eldőlt, hogy ki lesz az a három lovas, aki rajthoz állhat októberben a Hősök terén kialakított versenypályán. 2019 első Elővágtájának győztese a szabadkai Gulyás Szabolcs és Copra nevű lova lett. A második helyen Adorján település képviseletében Szőke Tamás ért célba London hátán, a dobogó harmadik fokára pedig a bácsfeketehegyi Cékus Noémi állhatott, aki Fickó nyergében versenyzett. A Kishuszár Vágta leggyorsabb lovasa a temerini Hoffmann Evelin volt, aki Manó nevű pónijával elsőnek ért célba, így ő is elnyerte a lehetőséget, hogy a budapesti futamon indulhasson.

Az érdeklődőket szerencsére jó idő fogadta szombaton. Az Elővágta futamain kívül a szervezők változatos programokkal várták a látogatókat. Volt főzőverseny, csacsifutam, különböző lovas bemutatók, és a nap végén a Budapesti Operettszínház művészeinek műsora volt látható.

2019. május 23.



A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?