Blog Photo
  • 2017. szeptember 17.

Csemő lovasa nyerte a jubileumi Nemzeti Vágtát

A tavalyi bajnok, Füzér a második helyen futott be

Mindkét nap telt házzal zajlott a tizedik Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén. A magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasverseny idén is több száz települést mozgatott meg. 16 magyarországi és négy határon túli Elővágta eredménye alapján derült ki, hogy kik képviselhetik településeiket a Kárpát-medence legnagyobb modern kori lovas ünnepén.

Blog Photo
  • 2017. szeptember 17.

Vágta rekord született a Sztárfutamon

Sipos Imre duplázott először a verseny történetében

Elsöprő fölénnyel ért célba az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamának tavalyi bajnoka, Sipos Imre. A színész kétszeres győzelmével történelmet írt, az eddigi futamok során ugyanis még soha senki nem duplázott egymás utáni években. A második helyért őrült tempóban a két újonc, Bács Péter és Adorjáni Bálint vágtáztak.

Blog Photo
  • 2017. szeptember 17.

Sipos Imre a Hagyományőrző Mogyoródi Sándor huszárok között

Sipos Imre tegnap az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamán megvédte tavalyi bajnoki címét.

Blog Photo
  • 2017. szeptember 16.

Székely Tibor hagyományőrző huszár alezredes kitüntetése

Székely Tibor hagyomanyőrző tevékenységéért a Honvédelemért kitüntető cím első fokozatában részesült.

Blog Photo
  • 2017. szeptember 15.

Születésnapi program: az Ország Táncháza – az ország legjobb lovas táncosai

A turai Sára Ferenc Hagyományőrző Egyesület néptánc csoportja és a Fordulj Kispej Lovam Néptáncegyüttes

Blog Photo
  • 2017. szeptember 15.

Az olimpiai férfi kajaknégyes eláztatta az Operett sztárjait

Győzelemre hajtanak a fiúk a Kocsitoló Versenyen

Közös csapatot alkotnak olimpikon férfi kajakosaink és az Operettszínház szólistái a Nemzeti Vágta vasárnapi Adrenalin Kocsitoló Versenyén. A Vizeshatos csapat nagyon elszánt: kajakosaink, Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid még reggeli vizes edzést is tartottak a színészeknek, amit Miklós Attila nem úszott meg szárazon.

Blog Photo
  • 2017. szeptember 15.

Autómentes Hétvége és Nemzeti Vágta a belvárosban

Már készen áll a terep az év legnagyobb belvárosi születésnapi eseményére, az idén 10 éves Nemzeti Vágtára. A nagyvárosi zűrzavarnak két napon át nyoma sem lesz a Hősök tere és az Andrássy út környékén. Az autós forgalom helyét átveszik a vágtázó lovak, az elszánt lovasok, az édes sült illatok, a népzenei dallamok és a pördülő táncos szoknyák. Mától a környéken útlezárásokra kell számítani.

Blog Photo
  • 2017. szeptember 14.

Bábolnai Arab Ménes

A bábolnai Arab Ménes fő tevékenysége az alapító céljainak megfelelően a nemzeti értékek megóvása, a Shagya-arab, mint őshonos magyar tenyésztésű, veszélyeztetetté nyilvánított lófajta és az arab telivér tenyésztése, genetikai értékének megőrzése, fejlesztése. Több mint két évszázada töretlen hűséggel, szakértelemmel ápolja nemes hagyományait, fejleszti az arab és angol telivér lóállományát, kiemelt figyelmet fordítva az őshonos bábolnai arabra, melyet 1978 óta a világ Shagya arabként ismer. 1836-ban importált Shagya Senior után kapta a nevét a fajta. Az Bábolnai Arab Ménes Magyarország legnagyobb állami tulajdonban lévő Shagya-arab és arab telivér lovak tenyésztésének fellegvára.

Blog Photo
  • 2017. szeptember 13.

Have fun! – Verbunkos at the birthday of National Gallop

Celebrate this wonderful anniversary in the spirit of music, dance and fun! Excellent wines, delicious food and great company – Hungarians have fun this way!

Therefore, it was never in doubt that the National Gallop would commemorate and celebrate the Hussar’s, with a real birthday „verbunkos”.   From the Műcsarnok to the 56s’ square, the country kitchen will attract guests with delicious smells, whilst music will await visitors for dancing all day long. On Saturday night everybody is welcome to the country’s largest open-air dancing house, for a hilarious party, regardless of their age or ability.

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?