Gyula nevének eredetét kétféleképpen magyarázzák. Az egyik szerint a honfoglaló magyarok katonai vezére, a gyula törzsének egy csoportja telepedett itt meg. Sokkal valószínűbb – és ez a hivatalosan elfogadott –, hogy egy Gyula nevű főúr lehetett a monostor alapítója, innen nyerte nevét a település. 1482-ben Mátyás király Hunyad megyét és uradalmát Corvin Jánosnak adományozta. A török előtti Gyula a 16. század elején érte fénykorát. 1525-ben már mintegy 3000 lakosa volt, és bár a megyében nem Gyula volt a legnagyobb település, egyaránt fontos szerepe volt az iparban, a kereskedelemben, és a kultúrában is. Gyula az Alföld délkeleti részén, a Fehér-Körös bal partján található, közvetlenül a román határ mellett. A város sok parkjával, műemlékével, valamint hangulatos utcáival, és fürdőváros jellegével jelentős turisztikai szereppel bír.