Blog Photo
  • 2010. április 21.

Ismét a Hősök Terén tartották a Nemzeti Vágta idei szezonnyitó sajtótájékoztatóját

A sajtótájékoztató központi témája a Nemzeti Vágta országos rendezvénysorozattá bővítése volt, ennek jegyében a 14 vidéki előfutam szervezői és számos vidéki médium is képviseltette magát az eseményen.

Blog Photo
  • 2010. április 20.

Ötnapos, országos rendezvénnyé nőtte ki magát a Nemzeti Vágta

2010-ben öt napon keresztül, még több programmal és versennyel várja a látogatókat a Nemzeti Vágta. A június 2-a és 6-a közötti esemény középpontjában egy történelmi hangulatú lovasverseny áll, amelyre az indulók heteken, hónapokon át készülnek lovukkal, lovasukkal és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal, amelyeket az Andrássy úton, a Vágta Korzón mutatnak be országnak-világnak. Idén az 56-osok terén, a Széchenyi pályán is láthatunk versenyeket, lovas bemutatókat, az Országkonyhán pedig megkóstolhatjuk a vidék jellegzetes magyar ételeit. A különleges összetételű homokpályán az ország településeinek lovai és lovasai vágtáznak egy gyönyörű vándordíjért, az 1840-es évekből való huszárszablyáért és a 20 milliós fődíjért. De mindezek előtt hat hétvégén keresztül, 14 vidéki helyszínen elindulnak a Vágta hivatalos előfutamai.

Blog Photo
  • 2010. április 20.

Március 15.-i ünnepi hétvégén hivatalosan is megnyílt a 2010-es Vágtaszezon

Március 13.-án Bácsalmáson tartották meg a Nemzeti Vágta szezonnyitó ünnepségét. A Nemzeti Vágta tavalyi győztes települése Bácsalmás, 35 fős fúvósszenekarral, 2 helyi tánccsoporttal, 6 fogattal, póni fogattal, lovasokkal és 2 angol telivérrel készült a szezonnyitó ünnepségre, amelynek csúcspontja a Nemzeti Vágta vándorkardjának jelképes kiadása volt. A vándorkard ezután minden előfutamra elkíséri a rendezvényt, majd a budapesti döntő győzteséhez kerül újabb 1 évre.

Blog Photo
  • 2010. március 16.

Március 15.-i ünnepi hétvégén hivatalosan is megnyílt a 2010-es Vágtaszezon

Március 13.-án Bácsalmáson tartották meg a Nemzeti Vágta szezonnyitó ünnepségét. A Nemzeti Vágta tavalyi győztes települése Bácsalmás, 35 fős fúvósszenekarral, 2 helyi tánccsoporttal, 6 fogattal, póni fogattal, lovasokkal és 2 angol telivérrel készült a szezonnyitó ünnepségre, amelynek csúcspontja a Nemzeti Vágta vándorkardjának jelképes kiadása volt. A vándorkard ezután minden előfutamra elkíséri a rendezvényt, majd a budapesti döntő győzteséhez kerül újabb 1 évre.

Blog Photo
  • 2010. március 12.

Március 13-án nyílik a 2010-es Vágtaszezon

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2010-03-11
Nemzeti Vágta szezonnyitó ünnepség Bácsalmáson

Blog Photo
  • 2010. március 12.

A 2010-es vidéki előfutamok térképe

már több mint 10 vidéki helyszínen szerveznek előfutamokat a Nemzeti Vágtára

Blog Photo
  • 2010. március 12.

Kiemelt szerep jut a magyar lófajtáknak a 2010-es Nemzeti Vágtán

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2010-03-03
Új versenyszabályok: 2010-ben kiemelt szerepet kapnak a magyar lófajtákkal versenyzők a Nemzeti Vágtán

Blog Photo
  • 2010. február 23.

A Nemzeti Vágta főkapitánya mondott megnyitóbeszédet az idei Széchenyi Bálon

A „legnagyobb magyar“ méltatása mellett, a Vágta főkapitánya büszkén számolt be arról is, hogy több mint 15 vidéki előfutam szervezésével immár egész éves országos rendezvénysorozattá vált a Nemzeti Vágta.

Blog Photo
  • 2010. január 15.

Széchenyi bálon a Nemzeti Vágta

2010-ben a 22. - történelmi távlatait tekintve 93. - alkalommal, február 6-án 19.30 órai kezdettel kerül sor a hagyományos Széchenyi Bálra

Blog Photo
  • 2009. december 09.

Új lovasíjász Guiness-rekord született

A Nemzeti Vágta állandó résztvevője, a Hagyományőrző lovasbemutatók egyedülálló képességű íjásza, Kassai Lajos, tanítványaival együtt 2009. december 5-én, 18. 00 órakor a Budapest Sportarénában új Guinness Világrekordot állított fel

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?