- A magyar városok és falvak ünnepét 2010-ben Széchenyi István emlékére rendezik -
Már tavasszal, a helyi előfutamokkal elkezdődik a Nemzeti Vágta, amelyre eddig nyolc település nevezett be. Sarkad, Baja, Bácsalmás, Bikal, Rádpuszta, Gyenesdiá
National Face, a Nemzeti Vágta győztes lova is részt vett a ló ünnepén, a Equifest rendezvényen, akit Konrád Csongor a IV. Sándor-huszárezred tagja vezetett körbe a népes lószerető közönség előtt
A Nemzeti Vágta tavalyi nyertes lova, National Face tulajdonosa, Pálfi Nóra is kilátogat az Equifest-re, a Nemzeti Vágta standjához, valamint megnézi Richter Flórián show-műsorát, a Horse Evolution-t
Idén is lesz Equifest – A ló ünnepe - A Nemzeti Vágta együtt ünnepli a lovakat Richter Flóriánnal, az egyik leghíresebb magyar lovassal, aki számos nemzetközi elismerés után tavaly elnyerte a cirkuszművészet Oscar-jánák számító arany díjat Monte Carlo-ban. A több generációs artista család világsikerű sarja hazánk jeles lovas eseményén, az Equifest kiállításon mutatja be Horse Evolution című legújabb produkcióját, ahol természetesen Magyarország első számú lovas rendezvénye, a Nemzeti Vágta is képviseli magát. A Vágta standja számos látnivalóval várja az Equifest látogatóit
A Zala megyei kis faluban szeptember végén harmadszor rendeztek fogathajtó versenyt igen nagy sikerrel. A település nagy gonddal kialakított és karbantartott pályával rendelkezik, amely alkalmas nagyobb lovas események befogadására. A pálya mérete több hektár és a település vezetői a jövőben szándékuk szerint továbbfejlesztenék.
2009. szeptember 9 és 13 között a Vágta is jelen volt a tizenharmadikBudapesti Nemzetközi Vásáron.
A rendezvény sikerességét a résztvevő Települések és a Látogatók visszajelzései, a hazai és a nemzetközi sajtóban megjelent pozitív hangvételű publikációk, és Partnereink megelégedettsége is alátámasztja.
Németh Sándor a Nemzeti Vágtán való győzelmével harmincmillió forinttal gazdagította Bácsalmást. A zsoké legfőbb boldogsága a páratlan sikeren túl nyolchónapos kisfia, aki a következő Vágtán már édesanyja öléből drukkolhat a papáért.
- Helyi szinten mérettetnek meg a lovasok -
A Nemzeti Vágta legfőbb célkitűzése, miszerint a lovassportok iránti érdeklődést tovább növelje és ápolja a hagyományokat, egyre inkább kiteljesedni látszik. A Bácskai Vágta után több város és falu je
- Szomolyai talicska nyerte a Nemzeti Vágta őrült változatát -