A tegnapi adásban a műsorvezetők beszélgetőtársa volt Rédei Attiláné, a Bottyán Equus Közhasznú Alapítvány vezetője és Lázár Vilmos a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke.
Nézői rekordot döntött az idei Nemzeti Vágta rendezvénysorozat
Vasárnap este ért véget a magyar városok és falvak ünnepe, az immáron negyedik alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta. A budapesti Hősök terén a Bajai Kistérség település versenyzője, Molnár Gyöngyi emelhette magasba a bajnoki cím dicsőségének vándordíját, a Nemzeti Vágta ’48-as huszárszablyát. A bajnoki cím mellett ő vihette haza nevezőjének a 10 millió forintos fődíjat. A második helyet Almáskeresztúr, a harmadik helyet pedig Siófok szerezte meg. Az ötnapos országimázs-fesztiválon 150000 feletti látogató szórakozott a színes programokon.
A címvédő Gajdos Zsolt, Demecser lovasa a elődöntőben! A tavalyi nyertes idén ismét nagy eséllyel indul a Nemzeti Vágta fődíjáért, a’48-as huszárszablya vándordíjért, valamint a 10 millió forintos fődíjért, amelyet a nevező település kap.
Rendkívül izgalmas futamban eldőlt, hogy ki indulhat a vasárnap 13.00 órakor kezdődő Kishuszár Vágta döntőjében.
Elkezdődtek a Nemzeti Vágta előfutamai
Ünnepélyes keretek között Hende Csaba Honvédelmi Miniszter, Szőcs Géza a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért felelős államtitkár, Lázár Vilmos a Nemzeti Vágta elnöke, Lázár Zoltán és Mondok József társelnökök, Székely Tibor Vágta főkapitány, dr. Kedves Gyula, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója hivatalosan is megnyitották a Nemzet Vágtát, ezzel kezdetét vették a városok és falvak előfutamai.