Nevét 1284-ben említette először oklevél, mint pusztai birtokot. Az 1332–1337 évi pápai tizedjegyzékben is szerepel; ekkor már plébániája is volt, majd 1481-ben Szent Mihály tiszteletére szentelt egyházát is említették, ekkor a szerdahelyi pálosok kaptak itt birtok részeket Várdai Mihálytól. 1536-ban Wárday Tamás és Simon özvegye voltak a földes urai. 1575-ben a török kincstári adó lajstrom szerint csak 5, 1580-ban pedig csak 4 házból állt. 1583-ban Lengyel Lőrinc birtoka volt, 1660-ban pedig már több köznemes bírta. 1701–1703 körül már a Pulay családé volt. 1715-ben is csak öt háztartását írták össze. A XX. század elején Matolay József és gróf Somssich Imre volt itt a nagyobb birtokos. Római katolikus temploma 1830 táján épült. A település Somssich kastélyáról is híres, valamint itt lakott Szász Endre képzőművész is.