News Photo

Szandi lóverseny-szakértőként debütál

  • 2010. június 04.

a Nemzeti Vágtán. Szandi és az öttusa-világbajnok Balogh Gábor lesz Szujó Zoltán vendége a Nemzeti Vágta döntője alatt az RTL Klub élő közvetítésében.

Szandi tinédzser korában amatőr zsoké volt, ám egy súlyos sérülés miatt abbahagyta a sportot. Az énekesnő három napig kómában feküdt agyzúzódással, majd hónapokig tartott, amíg felgyógyult.

„A legelső Nemzeti Vágta előtt Geszti Péter felkért, hogy induljak a sztárfutamon, azonban nem vállaltam el, mert annak idején, a balesetem után elkezdtem félni. Ám idén, amikor újra felkérést kaptam, hogy egykori galopplovasként segítsek a Vágta televíziós közvetítésében, örömmel mondtam igent, hiszen a lovak szeretete megmaradt és csodálatos emlékeket őrzök a lovas múltamból.” – árulta el az énekesnő, aki újra közel kerülhet a lovakhoz, még ha csak a helyszíni stúdióban is.

Szandi azt is elárulta, hogy gyermekei a televízión keresztül kísérik figyelemmel a Nemzeti Vágta futamait, leginkább a Kishuszár Vágtát várják nagy izgalommal.




A hír megosztása

Naprakész információkat szeretnél a Nemzeti Vágtával kapcsolatban?