Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Hajas László idén nyeregben marad

Új taktikát alkalmaz a mesterfodrász

Hajas László idén ismét rajthoz áll a Nemzeti Vágtán. Bár eddig majdnem minden évben leesett a lóról, idén elszántabb, mint valaha. Ha megtalálja a megfelelő félvért, és becsülettel felkészül, nemhogy nyeregben marad, de meg is nyeri a szeptember 18-án rajtoló jótékonysági sztárfutamot.

Hajas László nem adja föl könnyen: idén ismét harcba száll a Hősök terén, a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamán. S hogy biztosra menjen, és ezúttal tényleg megnyerje a versenyt, átértékeli eddigi hibáit és másképp, máshol, más lóval készül fel a nemes megmérettetésre.

„Idén inkább a biztonságra törekszem, persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok megtenni mindent azért, hogy nyerjek"

„Tanultam az elmúlt három év eredményeiből, és a legjobb tudásom szerint fogok felkészülni. A tavalyi versenyen már a rajtnál világossá vált számomra, hogy Pintér Tibor lovával szemben nem győzhetek. Ezért is fontos annyira, hogy idén a legjobb táltost találjam meg. Ráadásul arra is rájöttem, hatalmas hibát követtem el, amikor az elmúlt években rendre egyedül gyakoroltam a lovakkal. Ezek az állatok ugyanis, hasonlóan a lovasokhoz, versenyhelyzetben teljesítenek a legjobban. Így idén már a tréningeket egy nagyobb lovardában tervezem” - árulta el Hajas László, aki kirobbanó formában várja az edzéseket, hiszen amióta beköszöntött a jó idő, rendszeresen teniszezik, ami nagyon jót tesz az erőnlétének.