Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Széchenyi Vágta Nagycenk – Július 23.

Izzasztó küzdelem a Széchenyi Vágtán!

A Nemzeti Vágta nagycenki előfutama igazi nehézpályás ütközetnek bizonyult a lovasok és a lovak számára is. A nem feltétlenül ideális időjárás miatt a részben átnedvesedett talajon rendkívüli lélekjelenlétre és tapasztalatra volt szükségük a versenyzőknek, de kivétel nélkül minden lovas bizonyította rátermettségét. A körülmények ellenére tehát mind a 15 lovas szép eredménnyel zárta a kemény megmérettetést.

Az esemény köré szervezett programok közül a csikós bemutató volt a legnépszerűbb a kilátogatók körében.

 

  

 

Az előfutam egyik szervezője, Anday Marietta a következő sorokkal köszönte meg a sportolók emberfeletti teljesítményét:

A köszönetemet szeretném kifejezni a Széchenyi Vágta rendezőinek nevében a lovasok sportszerű magatartásáért, valamint gratulálok a benevezett települések fantasztikus eredményéhez és a vele járó sikerhez!
Örülök, hogy idén egy hölgy is volt a nyertesek között.  Érdekesség, hogy a tavalyi Széchenyi Vágta nyertes lovának - Gólyalábnak a testvére-, Glóbusz lett az első, Lendvay Róbert irányításával, aki mögött ugyanaz a team áll, aki tavaly Gólyaláb mögött volt. Bízunk abban, hogy Glóbusz jobban fut majd Budapesten, mint ahogy ezt tavaly testvére tette.

A Széchényi Vágta győztesei tehát:

•    I. díj: Lendvai Róbert - Glóbusz nevű lovával, hazavihette Gróf Széchenyi Mihály 150.000,-Ft-os pénzdíját és kupáját illetve a Nagycenki Ipartestület Különdíját és GYMS Megyei Lovas szövetség a megye leggyorsabb lovának járó díját, melyet Makay Tamás a Megyei Lovas szövetség elnöke adott át.
•    II. díj: Németh Gábor Próféta nevű lovával, övé lett a 100.000,-Ft-os Nyugat Magyarországi Egyetem díja és kupája, melyet Prof. Dr. Faragó Sándor, az egyetem rektora adott át.
•    III. díj Barbora Zsilikova-é lett Bonaqua nevű lovával.

 

  

 

Gratulálunk a nyertes lovasoknak! – Velük már egész biztos találkozunk a budapesti Nemzeti Vágtán!

 

A Nemzeti Vágta legfrissebb információiért kövessen minket a Facebookon!

 

Hajrá Lovasok!

 

Képek a Széchenyi Vágtáról > > >