Nemzeti Vágta a Hősök terén, Budapest 2015. Szeptember 18-20.

Egymás ellen küzdenének a bajnokok az idei Nemzeti Vágtán - Sajtóközlemény

Egymás ellen küzdenének a bajnokok az idei Nemzeti Vágtán

- A Jótékonysági Sztárfutamon az eddigi évek győzteseit állítanák rajthoz a szervezők -


Szeptember 15-16-án ötödik alkalommal rendezik meg a hazai lovasélet legnagyobb szabadtéri rendezvényét, a Nemzeti Vágtát. A Hősök terén felállított különleges összetételű homokpályán az ország településeinek lovai és lovasai vágtáznak egy gyönyörű vándordíjért, az 1840-es évekből való huszárszablyáért és az 5 milliós fődíjért. A falvak és városok vágta versenyét megelőzi a májustól augusztusig tartó vidéki Elővágták sora, ahonnan az első két helyezett indulási lehetőséget kap, hogy dicsőséget szerezzen településének. A Nemzeti Vágta futamait 2012-ben is számtalan látványos program színesíti. A nézők idén is drukkolhatnak hazánk közismert embereinek a Kocsitoló versenyen, a Fogatvágtán és a Bajnoki Jótékonysági Sztárfutamon, ahol a szervezők - a jubileumi év kapcsán - egyszerre állítanák rajthoz az elmúlt esztendők győzteseit: Sasvári Sándort, Stohl Andrást, Pintér Tibor és Hajas Lászlót.

 

  

 

Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke az esemény sajtótájékoztatóján elmondta, az elmúlt évek alatt eddig közel száz ismert embert tudhattak maguk mellett, s sztárokból idén sem lesz hiány. Rajthoz állnak a Kocsitoló verseny, a Fogatvágta, valamint a Jótékonysági Sztárfutam ismert versenyzői. Az ötödik évforduló ihlette a Nemzeti Vágta szervezőit arra, hogy az elmúlt négy év győzteseit kérjék fel egy bajnoki futamra. A bajnoki címet 2008-ban Sasvári Sándor, 2009-ben Stohl András, 2010-ben Pintér Tibor színművészek, 2011-ben Hajas László mesterfodrász szerezte meg.
A jóízű, komatálazással egybekötött sajtóeseményen kiderült, Pintér Tibor szívesen részt venne egy ilyen futamon, ám Hajas László még gondolkodik: őt családja nagyon óvja már a versenyzéstől, ráadásul egy jó lovat is kellene addig találnia. Kaszás Géza elmesélte, elkezdte a felkészülést, sőt már a következő lovasgeneráció nevelésén fáradozik, ugyanis lóra ültette már mindkét gyermekét.
A Sztárfutamon a sztárok, ahogy tavaly, idén is kizárólag magyar lovakkal állhatnak rajthoz.

A tavalyi Fogatvágtára készült el először a világon a szkíta harci kocsik és a római kocsik modern kor igényeihez alakított ötvözete, a Biga. A kocsi kitalálója a Nemzeti Vágta társelnöke, a hatszoros világbajnok hajtó Lázár Zoltán volt. A speciális kocsik óriási sikerrel debütáltak, a látogatók a nagysikerű Ben Hur című film kocsiversenyéhez hasonló lélegzetelállító viadalnak lehettek szemtanúi a Hősök terén felállított versenypályán.
A szédületes sebességgel száguldó kocsik irányításakor óriási bátorságról kellett tanúbizonyságot adniuk a versenyzőknek. Rékasi Károlynak hatalmas élményt jelentett a részvétel.

- Már akkor vágytam rá, hogy újra felüljek a Biga kocsira, amikor a futam végén leszálltam róla. El sem tudom mondani milyen érzés, amikor 12 mázsa izom, lendület, akarat és adrenalin visz előre a száguldó lovak révén. Lenyűgöző érzés. A lovak, a lovassport olyan érték, melyet magunkénak érezhetünk, hiszen kimagasló eredményeink vannak fogathajtásban, díjlovaglásban, öttusában, lótenyésztésben. Ez a rendezvény többek között azért is nagyszerű, mert ingyen élvezheti a közönség – tette hozzá.

A színész korábban a kocsitolásban is kipróbálta magát, ami szerinte „borzasztó” nehéz dolog, hiába feszülnek neki többen, hogy megmozgassanak háromszáz kilót a homokos talajon.
Istenes Bence műsorvezető elismerte, ehhez neki bizony kellene még egy kis izmot magára „rántania”, s egyelőre Vastag Tomi énekes is csak távolról szemléli a lovakat, ám mindkét fiatalember kiemelte a Nemzeti Vágta fantasztikus hangulatát, közönségcsalogató atmoszféráját.
A családias hangulat és az élmények miatt kedvelik a versenyt a Rippel fivérek, Feri és Viktor, akik bátran megméretnék magukat akár kocsitolásban, akár fogathajtásban. Nem kizárt, hogy velük is találkozhat majd a közönség, hiszen Lázár Vilmos minden megjelent ismert embert felkért a vágtán való részvételre.

A sajtótájékoztatón erdélyi koncertkörútja miatt videoüzenetben jelentkezett be Geszti Péter, a Nemzeti Vágta ötletadója, kreatív igazgatója. Hangsúlyozta, az esemény egyesíti a magyarságot határon innen és túl, melyet nagy öröm, hogy a válság közepén is meg tudnak rendezni, immáron ötödik alkalommal. Bízik benne, hogy a sepsiszentgyörgyi előfutam mellett jövőre már a Felvidéken is rendezhetnek versenyt.

 

„Nyeregbe vidék, Nyeregbe Magyarország!”

 

  

 

 További képek a sajtótájékoztatóról > >>

 

2012.05.01.