A kocsi szó először 1493-ban szerepel magyar írásos emlékben (II. Ulászló számadáskönyvében, kochy alakban), első leírása 1518-ból (Freiherr Sigmund von Herbensteintől), ábrázolása 1568-ból (Jeremias Schemeltől) maradt ránk.
Bonfini említi, hogy Mátyás király is szívesen utazott ezen a parasztszekérből továbbfejlesztett, könnyű, gyors, finomabb kidolgozású járművön, miután 1485-ben Budából az éppen meghódított Bécsbe tette át székhelyét. Az ekkor létesített első magyar kocsiposta pihenő- és etetőállomása Kocs volt. Bár a hagyomány sokáig Mátyást tartotta a kocsi feltalálójának, az adatok tanúsága szerint az „utazószekeret” Kocs község kézműves kisiparosai fejlesztették ki.
A kocsi nyugat-európai elterjedése a 15-16. századra tehető: elsőként a mai Olaszországban és Ausztriában, majd a Német-Római Birodalom egyéb országaiban, valamint a mai Spanyolországban és Franciaországban alkalmazták, a holland és flamand területekről pedig egészen a Brit-szigetekig terjedt. Bizonyítja ezt a kocsi nevének európai elterjedése is: erre vezethető vissza többek között az angol coach, a francia coche, a német Kutsche, a spanyol coche, az olasz coccio, a szlovák koc, a cseh koczy. A kocsi kocsi elterjedése azonban szorosan összefüggött a szintén magyar találmánynak tartott hintóéval, így ezek a szavak nem minden esetben jelentik ugyanazt a típusú közlekedési eszközt. A kocsinak a századok folyamán a Kárpát-medence területén is számtalan típusa alakult ki, ezeknek nem egyszer külön nevet is adtak (pl. bricska, görbe oldalú kocsi, kőrösi kocsi stb.).
2015. szeptember 18.
A hír megosztása